Oldalak

Az ezotériáról


Egész életemben összeadva is viszonylag kevés emberrel beszéltem a klasszikusan értett ezotériáról. Talán a kezem is elég az összeszámolásához, de a lábujjaimat is bevetve már biztosan lefedtem mindenkit. Nem akartam, hogy egy kalap alá vegyenek azzal a tömeggel, akik félig öntudatlanul belemosódnak a halványlila, magenta felhőkön úszkáló, „öleljük keblünkre a gyönyörű világot és emeljük fel a mindenkire szétáradó szeretettel” életérzésbe. A szeretettel alapvetően nincs bajom, hiszen egy jól működő világban az az egyik alappillér. A gondolkodás nélküli, „mindent benyalok és szó szerint visszamondom” attitűdtől idegenkedek.

A másik gondom az volt, hogy az általános üzenetük szerint ha ezotériával foglalkozol, akkor hirtelen képes leszel jobbá tenni az életed, elhagyod a csúf, kritizáló gondolataid és kebledre öleled az egész világot, hiszen minden és mindenki Egy, csak a korlátoltak ezt képtelenek meglátni és átérezni. A boldogság csak egy karnyújtásnyira van, ha hagyod magadba áramlani. Viszont ez több ponton nem egyezett a tapasztalataimmal, amelyeknek egy-egy meghatározó részét azért leírom.

Engem az elején inkább az érdekelt volna, mi ez a fizikai test, pontosan hogyan vesszük birtokba és egyébként mik is vagyunk. Emlékszem, pár éves koromban, amikor egy ritka alkalommal lázas voltam (felnőttként talán kétszer volt lázam), furcsa színes karikák ugráltak a szemem előtt és nagyon kapaszkodtam az ágy szélébe, mert úgy éreztem, hogy megdől velem én pedig kiesek magamból. Tizenkét éves koromban tudtam, mit jelent, amikor a népmesék azt írják, hogy a boszorkány átbucskázott a fején és elrepült. Amikor fülhallgatóval hallgattam a zenét, emiatt az belül a fejemben sűrűsödött és a két oldalról jövő hanghullám-csomag interferenciába lépett egymással, akkor egy képzeletbeli hátra bukfenccel ki tudtam lépni magamból. De hát hova mentem volna? Azon az oldalon akkor nem várt senki.

Nagyjából tizenhat éves korom körül kezdtem el meditálni. Úgy gondoltam, kicsit utána nézek annak, amit olvastam (egy nemzeti-politikai társaság mágikus módszereit részletezte egy könyv), de az első tapasztalatok szinte sokkoltak. A másik oldalon ott találtam egy akkor nagyon ijesztő energetikájú erőteret.  Ahogy próbáltam letapogatni és felfogni, mi ez, éreztem, hogy egyre nagyobb lesz bennem a félelem. Viszont ennek az erőtérnek a holdudvarában egy csomó valami nyüzsgött, amelyek csapatostul jöttek rám és elkezdték a félelmem energiáját enni, magukba szívni, amelytől egyre nagyobbá váltak. Bennem még magasabbra csapott a rettegés, ami még több táplálékot jelentett nekik. Ördögi körré vált, amelyből először pánikszerűen menekültem ki. Egy ideig nem mertem meditálni, aztán óvatosan újra kezdtem, úgy, hogy tudtam, meg kell tanulnom féken tartani a félelmem, ha nem akarom, hogy ezek az asztrálférgek nagyra nőve ijesztgessenek.

A harmincas éveim elején, amikor a második gyerekem született, volt egy nagyon nehéz időszakom. A kicsi nem aludt éjjel, a nagy nem aludt nappal. Hajlamos voltam meseolvasás közben, két mondat között elaludni, annyira fáradt voltam, miközben egy átmeneti, furcsa helyzet miatt nagyjából én jelentettem a támaszt az egész családnak. Szükségem volt energiára, mert több oldalra kellett kifelé adnom és pillérnek lennem. A neten beleakadtam egy felsőbb entitás csatornázott adásaiba. Bár elveimmel ellentétes volt a lila-magenta csomagolás, de azokban a napokban nagyon feltöltött ezek olvasása, sokkal energikusabb lettem tőle. Úgy éreztem, a túléléshez szükségem van erre az erőre, ezért nagylelkűen és naivan behívtam magamba, hogy bármikor csatlakozni tudjak rá. Az elején nagyon jól működött az együttműködésünk. Én a belső állapotom miatt elláttam megfelelő minőségű (szeretet)energiával, cserébe aktív voltam, éber, sokat bírtam és hirtelen elképesztő képességeim lettek. Mutatványozásra is alkalmas lett volna némelyik. Tettem is egyetlen kísérletet arra, hogy meggyőzzem a környezetem, mégsem beszélek teljesen zöldségeket. Akkor egy pillanatnyi, nagy elképedés volt a válasz, de tudtam, hogy nem ez az utam. Egyrészt ez csak cirkusz, a hitetlenek ettől úgy sem válnak hívővé, maximum megvádolnak csalással, másrészt egy-egy ilyen próbálkozás rengeteg energiát leszívott rólam. Olyat, amit nem magamtól adtam, mint korábban, hanem szó szerint elvette tőlem és erősen lenullázott. A helyzetem miatt több felé kellett figyelnem, ezért egyre kevésbé foglalkoztam a belső „partneremmel”, egyre kevésbé szállítottam a neki kellő energiát. Kezdetben enyhe noszogatást, bűntudatkeltést kaptam. Aztán amikor kiderült, hogy ez így sem fog menni, átkapcsolt egyre brutálisabb fokozatba. A végén eljutottunk oda, hogy az öngyilkosság felé próbált hajszolni, hogy egy utolsót lakmározhasson az el nem használt életenergiáimból. Nehéz időszak volt, de végül hosszú harcok árán sikerült kitessékelni magamból.

Az én meglátásom szerint az ezotéria véletlenül sem a kollektív tudatoknak való kritikátlan alávetettséget jelenti, bár ők ezt akarják, mert szerintük ez a valóban járható út. Egy olyan embernek, aki mindkét agyféltekéjét használja, mindent több oldalról kell megnéznie. Az ezotéria azt jelenti, hogy valaki elkezdi felfedezni a világot magában. A saját értelmezése és tapasztalatai szerint. Végtelen nagy terek nyílhatnak, amelyek kezdetben ködösek, kiismerhetetlennek tűnnek, és tekervényes utak hálózzák be, ha valaki el akar jutni egyik helyről a másikra. Az ezotéria az a fejlődési folyamat, ahogy ezen belső terek átláthatósága egyre nő. Aztán kiderül, hogy ez a befelé haladás párhuzamosan a külvilág felfedezését és tágulását is magával hozza.