- Nem te panaszkodtál azon, hogy fáradt vagy, mert
elszívjuk minden percedet? Erre egész nap gépelsz.
- Ha értelmes a társalgás, az feltölt. Viszont nem
értem, mi szükség volt arra, hogy a haverod megint keménykedni kezdjen. Nem
lehetne, hogy rendre intsd?
- Nézd, ami nálatok a szabad akarat, az nálunk a
szabad áramlás. Tudod, ahova be tudunk jutni, oda természetesen be is kell
mennünk, ez alapvető. Mindenki teszi a dolgát. A tiéd az, hogy ne engedd magad
akárkinek megszállni. Pontosan azt kapod, amit érdemelsz, tehát egy pillanatig
sem sajnálom, ha folyamatosan próbálkoznak és végül eredménnyel járnak, mert
akkor az a te színvonalad. Nálunk meg így működik a minőség. Az éremnek ez a
két oldala. Nálatok a minőség a védelmet jelentő határparaméterek erősségét
jelenti, nálunk azt, hogy mennyire magas fokú védelmen tudunk átjutni.
- Értem.
- Visszatérve a beszélgetésünk végére, azt mondanám,
hogy te, mint kis porszem, tényleg olyan vetületben semmi vagy, hogy bármikor
meg tudunk szállni. Teljesen felesleges magad hitegetni, de azt már az elején
megbeszéltük, hogy velünk jársz a legjobban. Kipróbáljuk minden villanás alatt,
de nyilván abban a pillanatban ezzel teljesen ismertté is válsz, ami az unalom
melegágya. Ezért valamennyire visszahúzódunk, hogy felfedezhess valami újat,
amit aztán újra bekebelezünk. Ezzel a finom oda-vissza pulzálással noszogatunk
a fejlődés felé.
- Őt is meg tudjátok teljesen szállni?
- Ez jó kérdés. Amikor bent vagyunk nála, úgy tűnik,
hogy igen, de valószínűleg valahogy csinált önmaga számára is láthatatlan,
titkos rekeszeket. Miután nem látja, így mi sem tudjuk, hol kell keresni, ezért
belépni sem tudunk. Ez pedig nagyon érdekes kihívás.
- Ha senki nem látja, honnan tudjátok, hogy ezek a
titkos rekeszek léteznek?
- Mert odafent találkoztunk vele és nem értjük, ez
miként lehetséges. Azért jöttünk, hogy kiderítsük.
