Álmomban az indítás megismétlődött és az
installálástól lett egy kis párhuzamos mellékszál, amit ott még jól láttam, de
mikor félálomba kerültem, már csak a nyoma maradt. Próbáltam visszaemlékezni és
fülön csípni, de ettől egy újabb tükröződő párhuzamos világ indult. Aztán ahogy
az elmémmel ugráltam egyikből a másikba, minden átnézéssel újabb tükörvilágok
nyíltak. Az jutott eszembe, hogy itt XD-s érintettséget jeleztél, biztos emiatt
indul így.
Erről belém villant, hogy csillagcsaládot is
emlegettél a leírásban. Ennek nyomán jött néhány kép, de abban a pillanatban
tudtam, hogy ezt az agyam adja a korábbi élményeim alapján. Elengedtem és
üresedtem egy kicsit. Utána már nem akart vetítés következett.
A csillagcsaládom bolygóján voltam és azt láttam, hogy
adott egyedeknek valami eszükbe jut, és abban a pillanatban holtan esnek össze.
Keményen és azonnal büntető gondolatrendőrség. Tehetetlenek.
Döbbenten álltam, átsüvített rajtam az iszony.
Próbáltam mindent kizárni. A hatásukat, az
ellenőrzést, a gondolat-lehallgatást. Olyan volt, mintha egy irgalmatlan szélviharban, ahol a szél elképesztő nyomást fejt ki, valami tetőajtót kellene
behúznom a fejem felett. Nagyon nehéz volt, mert a legkisebb résnél is
megpróbálták feltépni, viszont amikor sikerült, egész jól ki lehetett zárni a
zúgást.
Visszamentem a bolygóra a föld alá, egy bányába. Bár
borzasztó munkakörülmények uralkodtak, mégis szívesen mentek le és rotáltatták
a lehetőséget maguk között, mert a felettük lévő vastag földréteg megvédte őket
az ellenőrzéstől. Ott nem tudták letapogatni a gondolatokat, ezért biztonságban
voltak. Elkezdtem őket odalent tanítani, hogyan húzzák be a tetőajtót maguk
felett, hogy ne jusson be az elméjükbe az ellenőrzés nyomása. Kértem, a
bányában folyamatosan gyakoroljanak és tanítsák egymást, hogy a felszínen is
biztonságban legyenek.
Visszatértem magamhoz a félálomba. Nemsokára
bejelentkezett a család egyik elöljárója. Nagyon hálás volt. Kérte, hogy
tolmácsoljam feléd legnagyobb köszönetüket. Nem csak ők, én is köszönöm.
Erre az időszakra már teljesen felébredtem. Azon
agyaltam, miként lehetne ezt a tudást és védekezést átadni annak a 2-3
embernek, akiknek érdemes. Ekkor hirtelen felbukkant egy hatalmas hüllő és
elkezdett fenyegetni, milyen szinten fognak kicsinálni. Visszadumáltam, erre rám
eresztett néhány osztagot. Kilőttem őket, de arra gondoltam, hogy egyrészt nem
akarok gyilkolászni, másrészt nem állhatok örökké harci készültségben.
Csapdahálózatot húztam magam köré, hogy aki közelebb jön, azt elnyelje és
egyszerűen megsemmisüljön. Aztán kibővítettem gömbbé, így minden irányból
védett lettem. Gyorsan raktam a fontos embereim és a szeretteim köré is.
Ekkor arra gondoltam, hogy leírom az egészet neked, és
ahogy fordultam feléd, egy alien filmekből ismert lényhez hasonló jelent meg.
Mintha egy hüllőt és egy harci vérebet kereszteztek volna. Na fasza, gondoltam,
megint kezdődik. Baromi szívósan üldözött. Vastag üveg védőfalakat húztam, de
idővel át tudott rajtuk jönni. Végül az üvegfalakból végtelen tükörlabirintust
képeztem. Fogalma sincs, hol lehetek, egyesével kell átjutnia mindegyiken, én
viszont egyetlen gondolattal felhúzok bármennyit és nem tudja, éppen melyik
mögött rejtőzöm.
