Megszoktam, hogy ami odabent zajlik, amúgy sem megosztható,
tehát mindig inkább a magánszórakozásomnak tekintettem. Hasonló történetekre
egy külső hallgató csak megrántja a vállát, hiszen ő úgysem láthatja ezeket.
Egyszemélyes mese. Mindig nagy meglepetést okoz, ha kiderül, hogy valamiképp
más is érzékeli a külvilágban azt, ami elméletileg csak odabent történik.
10-12 hónapos lehetett a kisebbik gyerekem. Szerettem a
napok azon időszakát, amikor az esti szoptatáskor elaludt a mellemen, én pedig
nagy nyugalomban üldögéltem a csak jelzőfénnyel megvilágított szobában. Rövid
csend és béke, mielőtt indultam volna, hogy újra mindenki rendelkezésére
álljak.
Egy ilyen alkalommal hirtelen kinyílt egy másik sík és
belépett a szobába egy óriás. Erősen meg kellett hajolnia, hogy beférjen a
plafon alá. Egy ideig csak nézett engem az alvó gyerekkel, majd szó nélkül az
ölembe öntött egy halom kristályt, a következő pillanatban pedig eltűnt.
Zavarba jöttem, hogy ez most micsoda. Miért kaptam
ezeket, egyáltalán, mit kezdjek a kristályokkal? Azt láttam, hogy különböznek
egymástól, de semmiféle egyéb információm nem volt. Később néhányat elővettem
és jobban megnéztem őket. Ha kérdeztem, kaptam hozzájuk valamilyen segítséget
is. Az egyikkel gyógyítani lehetett úgy, hogy a beteg testrészbe helyeztem és
ott hagytam éjszakára vagy pár óránként cseréltem. Ezt a kristályt néha-néha még
most is használom. Egy másik abban segített, hogy jobbá váljak a
vizualizációban. Érzetre jó súlyos hajítókő volt. Ha valamire gondoltam (pl.
muskátli) és eldobtam a kristályt, az a következő pillanatban visszapattant, és
hozzám rántotta az adott tárgyat. Nem kellett azon görcsölni, hogy megfelelő
fókuszálási képesség nélkül hogyan jelenítsem meg, hogy dolgozni tudjak vele,
mert egyszerűen az orrom elé hozta. A harmadik egy szinte végtelen oldalúra
csiszolt gömb volt, mint egy tetszőleges fénytörésű szem. Belenézve mintha az Akasha
hologramjait tartalmazta volna. Ezzel viszonylag keveset foglalkoztam. A
negyediket szintén rendszeresen használom, mert olyan, mint egy erősítő vagy
tároló. Ha másik eszközt alkalmazok, ebbe beleteszem és ráprogramozom, hogy a
figyelmem nélkül is fusson tovább. A többi kristály megismerésére már nem nyílt
lehetőségem, mert az élet tovább sodort más irányokba.
De akkor, azon az estén mindezeket még nem tudtam. Ott
ültem kezemben a gyerekkel, ölemben a kristályokkal és úgy éreztem, ott nagyon
útban vannak. Amúgy sem tudtam abban a pillanatban figyelni rájuk, ezért arra
gondoltam, elteszem őket későbbre. Képzeletben felpakoltam az egész halmot a
plafonra, és egy percig figyeltem, ahogy enyhén világítanak a sötétben. Nyugtáztam,
hogy ott jó helyen lesznek. A következő pillanatban a kezemben alvó gyerek
kinyitotta a szemét, derékból elcsavarodva hátra fordult és felnézett a mennyezeten
oda, ahova a kristályokat tettem. 20-30 másodpercig teljes csendben figyelte
azt a helyet, majd visszafordult, egyetlen hang nélkül visszacsukta a szemét és
aludt tovább a kezemben. Kihagyott pár ütést a szívverésem.
