Oldalak

Kristályok a plafonon


Megszoktam, hogy ami odabent zajlik, amúgy sem megosztható, tehát mindig inkább a magánszórakozásomnak tekintettem. Hasonló történetekre egy külső hallgató csak megrántja a vállát, hiszen ő úgysem láthatja ezeket. Egyszemélyes mese. Mindig nagy meglepetést okoz, ha kiderül, hogy valamiképp más is érzékeli a külvilágban azt, ami elméletileg csak odabent történik.

10-12 hónapos lehetett a kisebbik gyerekem. Szerettem a napok azon időszakát, amikor az esti szoptatáskor elaludt a mellemen, én pedig nagy nyugalomban üldögéltem a csak jelzőfénnyel megvilágított szobában. Rövid csend és béke, mielőtt indultam volna, hogy újra mindenki rendelkezésére álljak.

Egy ilyen alkalommal hirtelen kinyílt egy másik sík és belépett a szobába egy óriás. Erősen meg kellett hajolnia, hogy beférjen a plafon alá. Egy ideig csak nézett engem az alvó gyerekkel, majd szó nélkül az ölembe öntött egy halom kristályt, a következő pillanatban pedig eltűnt.

Zavarba jöttem, hogy ez most micsoda. Miért kaptam ezeket, egyáltalán, mit kezdjek a kristályokkal? Azt láttam, hogy különböznek egymástól, de semmiféle egyéb információm nem volt. Később néhányat elővettem és jobban megnéztem őket. Ha kérdeztem, kaptam hozzájuk valamilyen segítséget is. Az egyikkel gyógyítani lehetett úgy, hogy a beteg testrészbe helyeztem és ott hagytam éjszakára vagy pár óránként cseréltem. Ezt a kristályt néha-néha még most is használom. Egy másik abban segített, hogy jobbá váljak a vizualizációban. Érzetre jó súlyos hajítókő volt. Ha valamire gondoltam (pl. muskátli) és eldobtam a kristályt, az a következő pillanatban visszapattant, és hozzám rántotta az adott tárgyat. Nem kellett azon görcsölni, hogy megfelelő fókuszálási képesség nélkül hogyan jelenítsem meg, hogy dolgozni tudjak vele, mert egyszerűen az orrom elé hozta. A harmadik egy szinte végtelen oldalúra csiszolt gömb volt, mint egy tetszőleges fénytörésű szem. Belenézve mintha az Akasha hologramjait tartalmazta volna. Ezzel viszonylag keveset foglalkoztam. A negyediket szintén rendszeresen használom, mert olyan, mint egy erősítő vagy tároló. Ha másik eszközt alkalmazok, ebbe beleteszem és ráprogramozom, hogy a figyelmem nélkül is fusson tovább. A többi kristály megismerésére már nem nyílt lehetőségem, mert az élet tovább sodort más irányokba.

De akkor, azon az estén mindezeket még nem tudtam. Ott ültem kezemben a gyerekkel, ölemben a kristályokkal és úgy éreztem, ott nagyon útban vannak. Amúgy sem tudtam abban a pillanatban figyelni rájuk, ezért arra gondoltam, elteszem őket későbbre. Képzeletben felpakoltam az egész halmot a plafonra, és egy percig figyeltem, ahogy enyhén világítanak a sötétben. Nyugtáztam, hogy ott jó helyen lesznek. A következő pillanatban a kezemben alvó gyerek kinyitotta a szemét, derékból elcsavarodva hátra fordult és felnézett a mennyezeten oda, ahova a kristályokat tettem. 20-30 másodpercig teljes csendben figyelte azt a helyet, majd visszafordult, egyetlen hang nélkül visszacsukta a szemét és aludt tovább a kezemben. Kihagyott pár ütést a szívverésem.