Oldalak

Lélek


Ez olyan megfoghatatlan valami, még a szó sem igazán körbe határolt. Minden vallás, tudományág vagy filozófia egy kicsit mást ért alatta, ráadásul a fordítások miatt nagyon erősen összemosódik a szellem kifejezéssel. Korábban nagyjából körül írtam, nekem mit jelent, most arról írnék, miként lehet jobban megérteni, ami ezen keresztül áramlik.

Talán onnan indulok, hogy magyarul a leh szógyök miatt a lehelet szóval áll a lélek rokonságban. A lehelet pedig egyfajta finomenergetikai közeg, ahol az életenergia jár ki és be a testbe. A levegővétel lehet a kulcs a fizikai síkon túl mutató egyéb tapasztalati síkok megnyitásához. Érdemes vele figyelve próbálkozni: mellkasi és hasi légzés, melyik milyen fázisban és sorrendben emelkedik vagy süllyed, a levegővételek hossza, ritmusa, belégzés, kilégzés és szünetek hossza, ritmusa, a belélegzett levegő és energia keringtetése, tárolása. A neten rengeteg anyag található ezzel kapcsolatban. Lehet kívülről vezetett, zenével irányított, ugyanakkor saját, belső szabályozással mederben tartott transzlégzéssel is beleereszkedni ebbe a kísérletezgetésbe.

A lélekhez köthető egyfajta durvább energetikai észlelés, érzékelés, amit a legjobban talán az érzelmekkel lehet kifejezni. A férfiak (pontosabban a férfias aggyal rendelkező tudatok) hajlamosak erre a területre legyinteni, hiszen a legtöbbször az érzelmek jelentkezését és (jellemzően a nők által történő) megfogalmazását hisztiként értelmezik. Számukra az érzelmek valamiféle alsóbbrendű megnyilatkozások, amelyek csak elhomályosítják a világos és értelmes gondolkodást. Abból a perspektívából ez igaz is, de figyelemre méltó az a tény, hogy a karmikus lenyomatok, párhuzamos életekbe történő áthurkolások, az életben történő súlyosabb tanítások az érzelmeken keresztül, azokkal mélyen átitatva történnek meg, tehát ez mindenki számára megkerülhetetlen kutatási terület.

Már tanácsoltam, hogy érdemes egy külső megfigyelő szempontjából átgondolni minden napunkat, mert így megismerhetjük saját magunkat, motivációinkat, érzéseinket, tulajdonságainkat. Egy-egy mozzanat felidézésénél lehet törekedni arra, hogy pontosan szétszálazzuk az érzelmeinket. Ne csak annyi legyen, hogy „dühös voltam, nagyon dühös”. A férfiak nagyjából erre redukálják le a rossz érzéseik nyomán bennük fellépő valamit a mélyben. Lehet, hogy adott pillanatban valaki inkább tehetetlen volt, védtelen, sebezhető, tanácstalan, cserben hagyott, csalódott, megalázott, magára hagyott, stb. Minden érzelemmel érdemes eljátszani ezt a pontos meghatározást, majd következő lépésként kutatni, hogy miért pont ez lépett fel.

Bármikor nyomozunk odabent, újra és újra célszerű feltenni a „Miért….?” kérdést önmagunknak. Kíméletlenül, őszintén, és minden részválaszra érdemes ismét elindítani. Nyilván olyan felelet soha nem elfogadható, hogy „nem tudom”. Ez nem más, mint megúszási kísérlet, maszatolás, amelyből csúsztatás és hazugság fog kinőni. Gyakorlás után már nem csak a motivációinkat és érzelmeinket ismerjük, hanem ennek nyomán a különböző helyzetekben jellemző tulajdonságainkat is. Ezeket szintén érdemes felírni, hogy utána tovább tudjuk elemezni. Akár úgy, hogy osztályozzuk őket pl. a négy elemnek megfelelően.

A részletes besorolás egyébként nagyon jól fejleszti a függőleges világképekben való eligazodási készséget. Azért javasolt a négy elem, mert ezen alapulnak a további bonyolultabb rendszerek. Egy füzetbe felírjuk az összes tulajdonságunkat, ezek milyen gyakran jelentkeznek, mennyire jellemzők ránk, majd érdemes egyesével elgondolkodni azon, hogy adott tulajdonság melyik elem megjelenési formájának fogható fel. Egy-egy tulajdonság többször köthető két elemhez is, és a szituáció vagy az érzés árnyalata dönti el, hogy melyiknek tekinthető inkább. Ennek nyomán mindenki letisztázhatja a saját keverékét, azt, hogy melyik szituációban melyik részt használja inkább. Ezek után már hajlamos megérezni ugyanezeket egy másik emberben is, illetve sokkal könnyebben elmélyedhet az asztrológia vagy a tarot rendszerében.

Mindezeket azért érdemes tudni (még akkor is, ha férfias aggyal felesleges sallangnak tűnik), mert ha valaki nagyon jól ismeri az érzelmeit, illetve ezek működését és finomhangolását, akkor könnyebben észreveszi, ha ezeken keresztül próbálják manipulálni. Az emberekre hatással lévő kollektív tudatok egy jó része ezzel a durvább energetikai eszközzel igyekszik az embereket befolyásolni és irányítani.