Oldalak

Nehéz helyzetben vagyok


Évezredek óta vannak spirituális keresők, akik számára különböző utak és lehetőségek állnak rendelkezésre. Mindenféle bölcsesség, szellemi iskola, vallás, irányzat. Mindegyik jól kitaposott ösvényekkel, táblákkal, szabályrendszerekkel működik, ahol erősen meghatározott keretek között lehetséges haladni az általuk létre hozott és az ezeken közlekedőkből nyert energiákból üzemeltetett felvonókon. A megszilárdult keretek miatt ezek a legtöbb esetben – a mérettől függetlenül – szektaként működnek, de most nem erre akarok elkanyarodni. Ezt a témát, illetve az ebből származó problémák megoldását jól szemlélteti egy más típusú bejegyzés itt.

Az ilyen iskolák, csoportok tanítói általában férfiak. Ezotériai irányzatokban az ismertebb nők tolmácsként, fordítóként, csatornázóként működnek. Ilyenkor tulajdonképpen átfolyatják magukon az adott kollektív tudat üzenetét. (Férfiak is tudnak ilyet, de ők akkor általában erősebben használják a nőies agyféltekéjüket.) Minél erősebb a szívcsakrás kapcsolatuk a kollektív tudattal, annál tisztábban és érthetőbben tudják venni az adásukat. Ugyanakkor a nagyon szoros viszonyuk miatt nem képesek magukat erről leválasztani, a megszállásuk és ezen keresztül az érzelmi befolyásolásuk is teljes. Igaz, hogy a merev keretrendszerek miatt a férfiakat hasonló veszély fenyegeti, csak a gondolkodás irányából. Az egymásra épített lépcsőfokok és a meghatározott fogalmi struktúra miatt a hitet, képzeletet, ezen keresztül pedig a fejlődési lehetőséget is áttörhetetlen határok közé helyezik.

Mindenesetre, ha valaki a neten olvasgat és nézelődik a spirituális fejlődési céljai miatt, férfi mesterekkel találkozik, akik a saját tapasztalataik miatt férfi szempontból tudják jól segíteni a tanulók fejlődését. Természetes, hogy a férfi tanítványokkal jobban értik egymást, hiszen a hasonló agyfelépítés miatt ugyanolyan szemszögből látják a dolgokat, így jobban elmagyarázzák egymásnak a lehetséges utak buktatóit és vonalvezetését. Egy nő előtt – kezdetben egész biztosan – más feladatok és nehézségek tornyosulnak, hiszen a saját agyműködésének megfelelő korlátait kellene legyőzni. Nem csak én vagyok nehéz helyzetben, hanem minden nő, aki komolyan veszi a spirituális fejlődését. Férfiak ösvényeit kell a saját képünkre formálnia. Ez egyrészt hátrány, hiszen kevés kapaszkodó van körülöttünk. Ugyanakkor viszont olyan szempontból nagy előny, hogy ha kész valaki éber és tudatos lenni, akkor ilyen módon jobban rá van kényszerítve a saját, független útján való haladásra.

Pár éve egy barátom nagyon fontos spirituális élményéről beszélt. A dalai láma egy példázatáról volt szó, amit a karmáról és ennek nyomán kockákról hozott fel. Elmesélte, hogy évekig benne volt ez a pár mondat. Az eszével jól értette, hiszen sokat gondolkodott rajta. Aztán hirtelen megértette a szívével is. Kiemelkedő élménnyé vált ez az életében, annyira más szintű befogadás volt. Azt válaszoltam neki, hogy tudom, mert tényleg más. A nők ennek a fordítottjával küszködnek. Elméletileg a szívükkel értenek meg mindent először, de egyszerűen képtelenek ezeket az élményeket jól absztrahálni. Nem, vagy csak nagyon nehezen bírnak a szívbeli megértés áramlásából kilépni, hogy átfordítsák egy külső figyelőnek is befogadható észbeli megértéssé. A barátom természetesen erősen tiltakozott, hogy én valamit nagyon félre értek. Valószínűleg mást gondolunk szívbeli megértés alatt, hiszen amiről ő beszél, az annyira ritka, hogy valódi kincs. Nem erősködtem, ennyiben maradtunk.

Az a furcsa helyzet állt elő a világban, hogy elméletileg léteznek a különböző nők által évezredek alatt bejárt spirituális utak, de ezekről nincs igazán elérhető leírás. Nyilván, azt lehet tenni, hogy valaki felcsatlakozik egy tudathálózatra és onnan tölt le magának információkat. Csak irgalmatlan nagy a szakadék eme fázis és egy hétköznapi nő képességei között. Legtöbben ránéznek a végtelen távol lévő túlpartra és reménytelenül sóhajtva inkább elengedik az egészet. Van olyan módszer, ami a mindennapokba beágyazott nőknek is járható ösvény lehet, de az a furcsa, hogy ezekről is csak férfi mesterek tudósítanak. Sőt, ezek súlypontja úgy tolódott el, ahogy a férfi testben és agyban történő létezés a dimenziókban történő leereszkedés folyamatában automatikusan formálja a megjelenő hatások eredőjét.

Ez még nagyon messze vezető és szerte ágazó kérdés, és különböző vetületeit még többször felhozom. Most egyszerűen csak felhívom minden nő figyelmét arra, hogy legyen bátorsága önmagában hinni. Igen, külső pontból nézve a gondolkodásunk irracionális, illetve inkább úgy mondanám, hogy az érzelmek hullámzása nagyon erősen felülírja a racionális működést. Ez lehet abból az adott pontból figyelve nevetséges vagy fejletlen. Viszont, ha ezek az érzések a tiszta intuícióban gyökereznek, akkor az ebből eredő cselekvések láncolata nagyon is racionális és következetes lehet ugyanezen külső pontból szemlélve.