Oldalak

Párhuzamos valóságok


A mi kis korlátozott nézőpontunkból talán az idő okozza a legtöbb fejtörést. Annyira az egyirányú, lineáris folyamatába vagyunk beágyazva, hogy bármilyen ennek ellentmondó állítás szinte megugorhatatlan akadályt képez.

Amikor odabent történtek furcsa dolgok, fiatal koromban úgy tekintettem, hogy éppen akkor átlépek valami mesevilágba, illetve átszűrődik hozzám egy láthatatlan vetülete a végtelenül gazdag mindenségnek. Mindenesetre jelen idejű eseményeknek tekintettem őket. Aztán később érkeztek olyan apró töredékek, amelyek inkább emlékeknek tűntek. Önmagam érzékeltem a rövid szilánkokban, de másmilyen voltam, mint most, és a benne szereplő esetleges ismerősök is egész más külsővel tűntek fel, mint amivel itt rendelkeznek. Az ottani történetek valahogy kapcsolódtak ehhez az életemhez. Többször megmagyaráztak itt szinte érthetetlen érzéseket, gondolatokat, viselkedéseket.

Olvastam én mindenfélét, így nyilván nevet adtam ezeknek is. Reinkarnációs nyomok voltak. Hiszen megtanultam a bölcsek szövegeit olvasgatva, hogy a lélek halhatatlan, újra és újra testet ölt, hogy tovább haladjon az állandó tanulás és fejlődés útján. Az elején nagyon feldobott voltam, hirtelen meg tudtam magyarázni egy csomó dolgot, honnan ered, miért van ott az életemben. Volt egy múlt idejű ok, amire rá lehetett bökni, hogy az az eredő. Némelyik olyan részletes volt, hogy könyvet is tudtam volna róla írni. Többször elég meredek és váratlan dolgokkal kellett szembesülnöm, ahol kedvezőtlen megvilágítás esett rám.

Az első néhány ilyen reinkarnációs nyomnál az ember nagyon lelkes, hogy átfolyathatja magán. Mondjuk, abban rengeteget segít, hogy a halál közel sem tűnik olyan súlyos dolognak, mint amikor csak egyetlen életet hisz magáénak valaki. Aztán később kezdett valami nagyon zavarni. Hittem a reinkarnációs láncolaton keresztül történő fejlődésben. Abban, hogy az egésznek az az értelme, hogy egy-egy ilyen életből sokat okul az ember és leszűrve a tapasztalatait eggyel feljebb léphet. Több történetnél viszont azzal szembesültem, hogy egy kicsit sem tanultam belőle semmit. Teljesen hasonló szituációt játszottam ebben az életemben is. Ugyanaz volt az alapminta, csak más díszletek között. Mintha befagyott volna az idő és az abba kódolt fejlődés. Nem tudtam megmagyarázni, de valahogy nem illettek bele a megtanult világképbe.

Aztán furcsa dolog történt. Egy problémám után külső segítséggel nyomozva ott találtam magam egy érdekes bolygón, teljesen más lények között. Történt ott egy esemény, ami a személyes gondom mintázatát hordozta, csak egy egész népre vetítve. Mint amikor egy fraktált más-más léptékben (nagyításban) vizsgálunk meg. Hát, reinkarnációs nyomnak ezt semmiképpen nem tudtam nevezni, annyira eltérően nézett ki az ottani létforma. A bölcsek tanításai arról nem beszéltek, hogy minek hívjuk, ha hirtelen földönkívüliként látja magát az ember. A tudatomban magasan maradt ez a nyom, könnyen elérhető volt, így később egyedül is be tudtam lépni az ottani világba. Kétszer, háromszor visszamentem és még jobban elcsodálkoztam azon, hogy az itteni életem és problémám változásával az ottani valóság is másmilyenné válik. Nem múlt és jövő kapcsolat volt köztük, hanem összekötve, egyszerre mozdultak és fejlődtek. Csak a párhuzamos valóság meghatározás illet rá, bárhogy próbáltam az eddig hitt és elfogadott keretek között maradni. Főleg akkor, amikor tovább kérdeztem és megnyíltak újabb és újabb valóságok, amelyekben másik meg harmadik féle lény voltam.

Ezek mind egyszemélyes történetek, tehát simán meg lehetett magyarázni (ha kellett volna), hogy túl élénk a fantáziám, bármit is tapasztaltam. De aztán történt valami, amikor már nem csak én érzékeltem azt a másik valóságot, ami nagyon közel jött ehhez, bár időben távolinak (majdnem 60 évvel ezelőtti szétválásúnak) tűnt. Valaki ott is és itt is résztvevő volt, és a tapasztalatokat, érzeteket összevetve egyeztethettünk arról, mi történik odaát, a párhuzamos világban, milyen ott a másik, illetve önmagunk. Elképesztő élmény volt, ahogy egy hajnali sétán arrafelé kószáltam, ahol fizikailag is összeért ez a két valóság. Bér egy helyen haladtam keresztül, mégis mintha egyszerre lettem volna időben és térben két külön világban.

Ekkor találkoztam a holografikus univerzum elméletével, amely elég jó alapot adott a magyarázatoknak. Megint visszacsatolok oda, hogy bármilyen megnyilvánulás elektromágneses hullámok összessége, ahogy a hologramok is. Ha a mindenség maga egy hologram, amelyben benne élünk, akkor bármilyen elképesztő tapasztalatunk jól alátámasztható. Egyetlen kicsiny téridő-szegletbe, vagy inkább úgy mondom, hogy az univerzum egyetlen kis pontjába rengeteg holografikus valóságot lehet kötni. Csak a lézernyalábok metszési szögében vannak eltérések. Tehát ha a tudat képes kicsit más szűrőbeállítással dolgozni, máris megnyílik arra a lehetőség, hogy újabb és újabb képek táruljanak a szemünk elé. Filozófiai szempontból többé nincs szükség az időben rögzített egymásutániságra sem, hiszen egyetlen kicsi rész hihetetlen számú valóság és tapasztalat kibomlására ad lehetőséget.

Ekkor találtam meg az ÉlményParkot és az azzal kapcsolatos teljesen új valóságfelfogást. Azt hiszem, nem kell részleteznem, miért lettem olyan lelkes az egész koncepciójával szemben. Ráadásul teljesen új támpontokat kaptam ahhoz, milyen logika szerint kellene átgondolni tapasztalataim fényében a világról alkotott elképzeléseim.