Amikor egy sokdimenziós játszmában olyan
sakkfigurák vagyunk, akik egyetlen valóságot tudnak és látnak, akkor szinte
képtelenek vagyunk olyan kijelentésekkel mit kezdeni, hogy egy magasabb tudatú
létező különböző valóságokat bezár vagy egyesít. Persze, egyesével a szavakat megértjük,
csak éppen egymással összefüggésben nem hordoznak olyan jelentést, amivel
tudnánk mit kezdeni a személyes tapasztalatok függvényében. Bárki jogosan
felteheti a kérdést, hogy ilyen valóságokkal való machinálásokat miként lehet detektálni.
Lehetnek nagyon-nagyon apró jelek, amit
csak különösen figyelmes egyének vesznek észre a milliónyi behatás között.
Nekem ezekről fogalmam sincs, emiatt nem is tudok ilyen utalásokkal mit kezdeni,
csak megvonom a vállam, és próbálom fülön csípni az új szempontokat, amikről
így vagy úgy hallottam. Ha egy átlagos szemlélő visszahúzódik a világ
nyüzsgésétől és szinte eseménytelenné válik minden napja, akkor nyílik esélye érzékelni
azokat a finom különbségeket, amelyek egy-egy valóságváltásra utalhatnak. Egyelőre
erre sincs esélyem, szinte minden pillanatban zúdulnak rám az új benyomások, így
ilyenekről sem tudok mesélni. Nekem csak akkor tűnik fel a változás, ha olyan
erős ezek rendezése, hogy valamiképp átszűrődik hozzám a párhuzamos valóság is.
Pár éve történt, hogy egy délutáni
beszélgetés nyomán rájöttem arra, hogy ugyanabban a keréknyomban süllyedek el
újra és újra. Ennek így nincs értelme tovább. Pár óra múlva átszűrődött hozzám
egy nagyon közeli valóság. A szeretteim és a hozzám közel állók ugyanazok
voltak, szinte ugyanilyen életben. Csak ott másként oldottam meg a
valóságváltást. A diagnózist követően két hónapon belül nekem lezárta a szarkóma.
Ott korrekten elbúcsúztam mindenkitől. Az egész csak egy pár perces betekintés
volt abba a hologramba, de ebben a valóságban azonnal mély bizonyossággal
tudtam, hogy meg fog változni az életem.
Ötletem sem volt ennek mikéntjére,
igaz, nem is foglalkoztam vele, bár az ottani halálom néha eszembe jutott.
Két-három hónap múlva kiderült, hogy olyan áramlatok nyíltak meg, amelyeket sok
éve keresgéltek a közelemben. Ezek erős sodrása azt eredményezte, hogy további
három hónap múlva teljesen megváltozott az életem. Aztán kiderült, hogy még ez
megfogalmazás is csak gyenge visszfénye annak, ami végül történt. Gyakorlatilag
lezárult a korábbi életem és elkezdődött egy gyökeresen új. Ott a halálra és a
szarkómára volt ehhez szükség, itt nem kellett ennyire radiális megoldást
választani, de mindkét valóság bezárult. Vagy azt is mondhatom, hogy annak a
valóságnak a bezárása adott lehetőséget az itteni megváltoztatására. A
megfogalmazás mindegy, a lényeg a rendeződés egy foka.
Említhetek egy másik példát is. Korábban leírtam, milyen volt, amikor közelembe került egy olyan valóság, ami nagyjából
60 évvel ezelőtt válhatott el ettől. Ott hetekig megmaradt valamilyen
kapcsolat, amit érzékeltem. Leginkább azt mondanám, hogy a két valóság
összefésülése egymásba olvadása történt. Ott elég különböző voltam az ittenihez
képest külsőben és belső tulajdonságokat tekintve is. Amikor kinyílt a dimenziókapu
és egyszerre voltam a két valóságban, akkor olyan volt, mintha egyszerűen belém
folyt volna az a másik én. A gondolatok, érzések, amelyek akkor megjelentek
bennem, az övéi voltak.
Először azt hittem, hogy ez az egész
arról a nagyon érdekes másfél napról szólt. De aztán kiderült, hogy tényleg
belém olvadt, mert megváltoztam. Másmilyen volt a színvilága, emiatt az enyém
is változott egy kicsit: belekerültek az ő elemei is. Nálam sokkal
pragmatikusabb belső adottságai voltak, ezekkel szintén gazdagodtam. Mintha a
lénye és az általa kidolgozott verzió kellett volna ahhoz, hogy itt eggyel
tovább tudjak lépni. Gondolom, ezek után nem meglepő, ha azt mondom, hogy az
összeolvadás után egy héttel ismét egy nagyobb lépésnyit váltott az életem
olyan irányba, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam, mert addig erősen
lezárt tartományokat érintett.
