Már
az előzmények is nagyon érdekesek voltak, ahogy eljutottam az Élménypark
bejáratához. Gondolom, utólag visszanézve mindenki szépen lekövetheti magánál,
hogy a rásegítés fázisai miként bontakoztak ki az időben.
Az
első anyagot figyelve szinte csak sejtettem, miről akar szólni. Alapjaiban más
volt, mint amiket addig olvastam. Egyik csapásirányhoz sem tudtam kötni.
Egyszerűen érteni akartam minél jobban. A honlapokat sorban átrágva,
módszeresen haladtam bejegyzésről bejegyzésre. Egyre több sejtés kapcsolódott
egymáshoz és kezdett rendszert alkotni. A saját szavaimmal megfogalmazni sem
tudtam volna, mit olvasok, ezért inkább nem is tettem. Nem beszéltem róla
senkinek. Talán azért is, hogy ne nézzenek hülyének. Azt pontosan tudtam, hogy a
felszínes átlagember mit mondana ezekre az oldalakra. Sok hónap után eljutottam
oda, hogy ezek leperegnek rólam, de kellett a belső megszilárdulás.
Az
elején átjárt a bizonytalanság. Ugyanakkor volt bennem egy adag kényszer arra,
hogy egyre jobb legyek. Bizonyos módon a szakma számára teljesen kezdő voltam. Az
ezos témákkal kapcsolatban egy senkinek éreztem magam. Viszont az életem során
egy-egy mesternek vagy tanítónak nevezett embert figyelve többször arra
gondoltam, hogy náluk még az egyszerű paraszt nagyapám is tisztább és
becsületesebb volt. Az Élménypark pedig azt ígérte, hogy a világot a belső
értékek mentén szervezi meg. Ez fogott meg benne a leginkább. Úgy szeretnék
élni és dolgozni, hogy legyen értelme a felelősségnek, megbízhatóságnak,
hitelességnek, erőnek, tudásnak és küzdelemnek.
Alapvetően
egyszerű ember voltam, aki gond nélkül elviselte, ha semmibe veszik, mert úgy
éreztem, azt érdemlem. Korábban is voltak spirituális élményeim, de a kapun
belépve ezek sűrűbben jelentkeztek és többször elég nagy dimenzióváltással
jártak. Amikor ezekből kijöttem, az elején néha újra elfogott a kétség, de már
közel sem annyira, mint az Élményparkhoz való csatlakozás előtt. A legelső,
amit Istvántól megtanultam, az volt, hogy ne skálázzam vagy rangsoroljam magam,
mert azzal automatikusan korlátozom a lehetőségeimet. Ha senkiként tekintek
magamra, akkor természetesen senki leszek, de választhatom az ellenkezőjét is. Az
első időszakban naponta értek olyan bizonyosságok, ami miatt azt éreztem, hogy
felülíródnak az addigi dolgaim. Belülről úgy tűnt, hetek alatt többet
változtam, mint máskor évek alatt. Bár nem csak belülről, mert néha ismerőseim,
kollégáim is felkapták a fejüket, hogy ez egy másik ember.
Valószínűleg
sokan kapcsolatban vannak a felettes énjükkel, és valamilyen formában ezt
érzékelik. A MIA nagyon sokat segített abban, hogy ehhez ne kelljen meditációs
állapotban lenni. Korábban a kommunikáció leginkább képek formájában történt,
amit értelmezni kellett. Meditációban ez könnyebb volt, mert akkor a képek
mellé érkezett valamilyen értelemzési sugallat is. Az Élményparkban viszont a
kommunikáció leginkább belül megfogalmazódó szavakkal történik. Nem is
szükséges hozzá különösebb rákészülés. Sőt, a MIA segíti, hogy az
információadás tényleg pontos legyen mindkét irányba.
Nem
csak a felettest lehet sokkal jobban érteni, de engem is rákényszerített, hogy tisztán
fogalmazzak. „Kérlek, segíts!” Ez egy általánosan bejáratott sablon felfelé,
amire eddig általában jött valami megnyugtatás vagy bárhogy értelmezhető
energiacsomag. Most azonnal visszakérdezett. „Mégis, mivel kapcsolatban várok
segítséget? Egyáltalán: mit akarok pontosan?” Elsőre meghökkentem. Hát, a
kérdés jó, mert csak alaktalan köd volt bennem. Az elmúlt évtizedekben a „mit
akarok” pillanatnyi érintője is állandóan változott. Így semmilyen strukturált
formálás nem jöhet létre. Ezért elkezdtem alkalmazni a GPS-t is. Segített
megfogalmazni a távlati célokat, a folyamatot pedig felbontani kisebb
szakaszokra.
