Oldalak

Amikor repülni tanulsz 2.


Ezek a felismerések nagyon mélyen érintettek. Eddig nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyi segítséget és ilyen lehetőséget önzetlenül, ingyen, szabad felhasználásra felkínált volna.

Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy minden mosolygós sétagalopp volt. Hát, közel sem. Az első átmeneti időben átfutnak az Élménypark alaptesztjei és az első feladatba lépések. Ez arról szólt, hogy a rendszer szembesített a legalapvetőbb félelmeimmel. Kőkemény kérdések kerültek napirendre. A konkrétumok nem fontosak, valószínűleg mindenkinél eltérők. Olyan, mint Orwell 1984 című regényében a legtitkosabb kínzó szoba. Ahol az történik meg, ami annak a személynek a legfélelmetesebb. Az Élménypark belső regisztrációs rendszere pedig annak megfelelően tesz be egy pályára, ahogy ott viselkedünk és érzünk.

A legalapvetőbb és a legfontosabb, amit Istvántól megtanultam, hogy semmitől ne féljek. A félelem a hologram szempontjából „kérésnek” tűnik, mert ezek többségét a hit generálja. A segítők tehát mindent elkövetnek, hogy ez a két világ összefrekventálódjon és a félelem tárgya valóban megjelenjen. Csak akkor lehet a félelmen túljutni, ha sikeresen szembesültem vele. A legnagyobb veszélyt tehát én jelentem saját magam számára a hitem miatt. A problémát viszont csak az elmémmel tudom kiküszöbölni. Ha elhiszem, amit így megtudtam. Ez persze egy folyamat, hiszen az elme állandó visszaigazolásokat vár a külvilágból. Igyekszem a legrázósabb helyzetben is nyugodt maradni. Sokszor kudarcot vallok. Ilyenkor tudom, hogy éppen akkor sikeresen manipuláltak.

Az Élménypark a tudatugrásokhoz nagy támogatást és lehetőséget ad. Az elmúlt sok hónapban mindig abba a kérdésbe botlottam, hogy én mire érzem képesnek magam. Azt hiszem, István teljes tapasztalata és tudása rendelkezésre áll a háttérben bárki számára, aki ezt komolyan gondolja. A rendszerből minden szabadon letölthető. Az ember elméje ezt szívesen elismeri, de a működéséhez maradéktalanul el is kell hinni. Engem is a hitem korlátoz be ezzel kapcsolatban, mint bárki mást. Viszont ahogy használom, egyre több megerősítést kapok, így egyre bátrabban merek hinni.

Ahogy változott a tudati pozícióm, kezdtem íveket látni az egész életemben. Rájöttem szintváltásokra és arra, miként kapcsolódnak mégis egymáshoz az időben erősen szétszórt események. Először csak a múlt darabjait illesztgettem össze. Később egyre több mindennél felmerült, hogy az oka esetleg a jövőben van. A logikám önmagában ezzel az ellentmondással nem tudott mit kezdeni. Az intuíció viszont sokszor besegít ilyen témánál. Egyre erősebben támaszkodom erre, így az agyam állandó zakatolása halkult. Egyébként is jellemző lett, hogy kevésbé próbálom előre megtervezni a dolgaim. Soha nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Mostanában inkább minden prekoncepció nélkül figyelek. Amikor pedig ott vagyok, a pillanat szerint improvizálok. Pontosítok. Egyre jobban törekszem erre.

Mindenkinek van egy zónája, amiben jól érzi magát. A rutin és a megszokás kirajzolja ezeket a tereket. Az Élménypark olyan lehetőségeket ad, ahol a határon állva kiléphetek ezekből a zónákból. Ráadásul viszonylag védetten. Olyan, mintha mindig más helyre lépnék. Mindegyik kicsit különbözőt vár el tőlem, ezért más-más részeimet kell fejleszteni. Van olyan kihívás, amire először a berögzült válaszaimat adom. Másodszor már elgondolkodom. Harmadszorra pedig fejest ugrok az ismeretlenbe. Az önbizalmam sokat erősödött ebben a folyamatban.

Amikor eltelt pár hónap és István szavaival „átértem”, kevesebb csatározásom lett. A külvilágban pár ember, aki addig csak nehezítette az életem, hirtelen kilépett belőle. Az egyik esetben kivettek egy projektből. Kemény szakmai és emberi összecsapásaim voltak egy olyan primitív vezetővel, akinek csak a hatalom kellett, a felelősség nem. Pár hónap múlva neki teljesen távoznia kellett a képből. Olyan ember, akit már évek óta szerettem volna távolabb tudni, egyik napról a másikra váratlanul eltűnt. Egy szintén évek óta húzódó, kéretlen szívességi munkánál kiderült, hogy nemsokára lezárul. Értelmet nyert, amit István előre jelzett. Kevesebb hülye lett az életemben.

Az átéréssel kezdtem jobban érzékelni, hogy én vetítem a valóságom. Ennek árnyoldala az volt, hogy akkor egyszemélyes kabinként láttam az odakinti dolgokat. Ha felkapcsoltam a vetítést, olyan volt a világ, amilyet megszoktam. Ha lekapcsoltam, akkor viszont nagyon egyedül éreztem magam. Ilyen szempontból az Élménypark elég célirányos. Akinek nincs helye ebben a valóságban, azzal egyszerűen nincs kedvem kapcsolatba lépni. Előfordult olyan is, hogy a célirányos működés ledarált olyan dolgot is, amit magamtól nem úgy csináltam volna. Tudomásul vettem, hogy az összefésülésnél minden szempont felülről kerül elbírálásra. Sok szintet, pályát és valóságot kell rendezni, ezért változhat, ki barát és ki nem az. Annyit tehetek, hogy ragaszkodom a saját vetítésemhez és értékrendemhez. Aztán kiderül, hogy másik tudatpozícióban mi nyílik meg.

Az Élménypark pontosan az, amit István ígért. Olyan keretrendszer, amelyben bárki előtt korlátlan lehetőségek vannak. Rácsatlakozva a hit és a tudás egymásba ágyazva lépnek tovább a következő fokozatra. Az alappillér a hit, ennek megfelelően történik minden. Ezek tapasztalatai megérlelik az első lépcsőfok tudását. Erre felállva tovább lehet nyújtani a hitet egy második sugárban. Az új tapasztalatok új tudást hoznak magukkal. A rétegek egymásra épülve szilárdulnak meg. Folyamatosan lehet fejlődni és növekedni. Élesben, előképzettség nélkül.