Úgy tűnik, lazulnak a kötelékeim.
Pár nappal ezelőtt, amikor a nagyon erős energiájú,
álruhás, csuklyás benézett egy kicsit „győzködni”, válaszként rálőttem egy
sorozatot. Hirtelen eszembe jutott, hogy van nekem jogom esetleg valami
istenfélére lődözni? Megtettem, tehát van. Igen, de etikus ilyesmit csinálni?
Ebben nem voltam biztos, tehát gyorsan módosítottam, ugyanúgy, mint a múltkor.
Védelemként tükröt húztam magam köré, amely a felém érkező szándékot sugározta
vissza ugyanolyan intenzitással. Aztán csak néztem a tűzijátékot, ahogy önmagát
sorozta és égette. Elöntött egyfajta bizonyosság, hogy velem nem fognak
packázni. Kezdtem magamról lefejteni az energetikai bilincseket, amelyek a
felső testem körbe fonták. És hirtelen tudtam, hogy rendbe fog jönni a karom.
Érdekes, hogy a csuklyással harcolva letörött egy darab a leghátsó fogamból is.
Igaz, hogy gyökérkezelt és szerencsétlen helyen tömött, tehát nem csoda, de
mégis érdekes az egybeesés.
Egyre kevesebb részükről a duma és a noszogatás. Volt egy próbálkozó, aki arról győzködött, hogy újra vessem bele magam az anyagaid intenzív tanulmányozásába és a velük való közös munkába, mert így nemsokára visszasüllyedek egy középszerű, unalmas egyed tudatállapotába. Akkor pedig kicsit sem leszek érdekes, hiszen csak azért kerültem ide, mert ők felnyomták a képességeim és felkészülésként elláttak egy halom beavatással. Mondtam, érzékelem részükről a műsor folytatási szándékát, de felejtsenek el engem. Az elején arra próbáltak kényszeríteni, hogy táblával a nyakamban áruljam magam. Most inkább egy cirkuszi idomított pincsikutyának látnának, aki füttyszóra bukfencet vet és egyensúlyozik a labdán. Hát nem.
