Oldalak

Napló 11.0 (Végső szembefordulás)


Délelőtt apró sugallat, szinte automatikusan nyitottam egy oldalad és olvastam a legfelső bejegyzést.
" Ugye milyen sok mindent megtudhattatok és mégse tudtatok meg rólam semmit?"

Azonnal belém villant, mi történt rajtam keresztül. Micsoda rohadékok. Amikor azt hiszem, tényleg én vagyok, kiderül, hogy változatlanul egy tudattalan eszköz csupán ez az én. Hirtelen láttam az ide csúcsosodó kicsiny momentumokat, amelyek beágyazódtak az idő szövetébe, hogy lefülelhetetlenül ide vezessenek. Ja, azt hiszem: múlt. Meg azt vélem: tanulás. Esetleg úgy látom: apró szétszórt események. Közben az adott pillanat komplex kiszolgálása történik téren, időn és különböző embereken keresztül. Ilyenkor érzékelem, mennyire alacsony a látószögem.

Ezután azonnal egy tárgyalás, hogy hajszoljanak és lehetőleg apró üresjáratom se maradjon, amikor kicsit is befelé figyelhetnék. Visszautasíthatatlanul innom kellett egy cappuccinot. (Soha nem kávézom. Fiatalon néhányszor próbáltam, de az íze rossz, serkenteni meg nem tudott. Udvariasságból két-három évente iszom egyet.) Látszólag a kávé lett az ok. Nemsokára nagyon rosszul lettem. Szorított a szívem, nyomott a szegycsontom, szúrt a hátam. Szerencsére annyira be voltam táblázva, hogy nem volt időm megijedni. Azt érzékeltem, jobb, ha nem vezetek, hanem a következő tárgyalásra tömegközlekedéssel megyek. Ilyen szituációban nem tudtam azzal az eszközzel élni, hogy a testem mögé helyezkedem és onnan vigyázok rá. Kellett valami más.

Bedugtam a fülembe a zenét, becsuktam a szemem, és próbáltam arra fókuszálni, mi a fene történik. Megint a csuklyás. Ömlött rám az energiája és olyan volt, mintha a markával igyekezett volna összeroppantani a szívem. Rájöttem, hogy végleg ki akar iktatni. Próbáltam az ijedtségen kívül maradni, eszembe jutott, mit mondtál a rögtönzésről. Nyugalom, figyelni a Jelre és az eszemet használni. Fölém képzeltem a Jelet és arra fókuszáltam. Összekapcsolódtam vele egy szálon keresztül, és azon a csatornán, a fejtetőm irányából elkezdett energia áramlani a szívembe. Ezt arra használtam, hogy körbe falazzam. Egy kicsit jobban lettem. Ja, ha szívmegszállásról van szó, akkor a csatatér is a szívben van.

Ezután az érkező energiát arra használtam, hogy a falak által körbezárt területet próbáltam tágítani. Akkor ez kevésbé ment, mert nagy volt az ellennyomás, aztán kezdődött a tárgyalásom. Visszafelé figyeltem magamra és azt éreztem, hogy a fájdalom határa kijjebb ment. A szívem helyett már a lapockám alatt és a vállam belső ívénél húzódott. De jó! Ezentúl soha, semmilyen szituációban nem leszek eszköztelen. Folytatódott a rohanó napom. Most, este, a határ a derekam magasságában és a felkaromnál húzódik. Tele vagyok bizonyossággal.