Úgy tűnik, ha kevésbé vagyok aktív az oldalaidon
található dolgok magamra töltésével, akkor szinte alig pofáznak bele a
napjaimba, akár azt is hihetném, hogy leléptek tőlem. Kezdett lassulni az
életem, néha viszonylag mély nyugodtságot és ellazultságot is tapasztaltam.
Erre nem volt példa, mióta rád bukkantam és elkezdtek végig zavarni az
anyagaidon.
Most nem tudtam (akartam) megállni és éltem a
high-tech rontáslevétellel közvetlenül elalvás előtt. Először a holo-sugárzóról
töltöttem be, aztán csukott szemmel gombot nyomkodtam. Telhetetlen vagyok, így
sorban elindítottam mind a négy lehetőséget. Aztán a figyelem átment olyan
álomba, ahol tudtam, hogy álmodom, de csak nézni tudtam. Egy apró momentum
maradt meg jobban. Volt egy pillanat, amikor erősen tágult a tudatom és ott, az
álomban nem tudtam eldönteni, hogy most valami szikrádként én te vagyok és a te
tudatod érzékelem belülről, vagy én vagyok, de valami teljesen új módon tágulok
bele a te tudatodba. Erre a belső kérdésre, mint a vadászkopók a szagra, újra
ott teremtek, és figyelni kezdték, miként lehetne rajtad rést ütni.
Mielőtt írni kezdtem volna, megint a holo-sugárzóra
gondoltam, hogy egy gyors átsöprés soha nem árt. Ennél a típusnál (azonnali
seprés) megint azt éreztem, mint tegnap este. Pillanatnyi kis hányinger, csak
most jobban megfigyeltem az érzést belülről. Mintha üldöztem volna valamit, ami
egy térben össze-vissza csavarodó alagútrendszeren menekülne. A segítőim
gyakran alkalmazták azt a meditációim elején, hogy egy nagyon bonyolult
csúszdára ültettek, amelyen a tér minden irányába forogva haladtam. Így próbálták
az erős mentális kontrollomat minél jobban kiütni. Ugyanis amikor az agyam
túlságosan benne van, akkor hajlamos inkább az vetíteni, és így elhalványulnak
a kívülről jövő tisztább intuíciók. Korábban ilyenkor végül fejre állítva
találtam magam. Az eredmény arra hasonlított, mint amiket beavatásként régen
használtak. Az alanyt teljesen sötétben vagy forgatták vagy fejjel lefelé
sokáig lógatták, amíg el nem tűntek a térbeli és időbeli viszonyítási pontjai.
A minden irányba való forgás most is ugyanaz volt, csak nem az énem ment elöl,
aki a kikapcsolódó értelem érdekében hagyja elveszni a teret és az időt, hanem
egyfajta üldöző voltam ebben a rendszerben, aki téren és időn keresztül
mindenképp próbál a másik nyomában maradni, hogy elkapja, de ettől az
összpontosítástól az alagútrendszer állandó változása miatt émelyegni kezdtem.
Azt hiszem, elég jól le tudtam magamról választani egy
csomó szart veled kapcsolatban. Sajnos én látható és átlátható vagyok, ezért
rajtam keresztül mindig is figyelni fognak. Ezzel egyelőre nem tudok mit
kezdeni, de lehetek éber. Úgy érzem, most fogom berekeszteni az eddigi
visszajelzés nélküli, egyirányú folyamatot.
Vége
