Az elmúlt napokban többször is
felmerült különböző helyzetekben ez a téma. Alapesetben olyan magától értetődő
sok minden, amink van. El sem gondolkodunk azon, mi lenne, ha megfosztanának
tőlük, pedig rengeteg szűrő ezeken keresztül aktiválódik.
Nekünk, akik a külvilágba és a
társadalomba erősen beágyazott mindennapjainkat éljük, elméletileg elég sok
vesztenivalónk akad. Ha teljesen egyedül élsz, akkor is ott vannak az élettered
fizikai alkotóelemei: lakás, pénz, autó, használati és egyéb vagyontárgyak. A szeretteid,
akik felé nagyon erős kötődések létesülhetnek: szülők, gyerekek, szerelmek,
házastársak, partnerek, barátok. A személyes kvalitásaid és amik ebből
származnak: státuszod, pozíciód, munkahelyed, elismertséged, hiteled, hírneved.
Persze a szeretteid életén túl ott van önmagában a saját életed is, de van
olyan szituáció, amikor összevetve az övékével ez bizonyul a kevésbé nehéz
választásnak.
Érdemes egyesével átgondolni, mi van
akkor, ha a felsorolt dolgoktól vagy személyektől hirtelen megfosztanának, ha
felmerülne annak a lehetősége, hogy elveszítsd őket. Mit éreznél, mit tennél,
hogyan vészelnéd át, mi lenne utána? Milyen szintű kapaszkodók és életrendezők
ezek? Melyik mennyire roppantana meg? Milyen lenne az átmeneti idő? Mit tudnál helyette
fogódzóként használni? Hogyan tudnád lekezelni a külvilág ezzel kapcsolatos történéseit,
hatásait, véleményeit?
Amennyiben lelkiismeretesen csinálod, egyáltalán
nem könnyű dolog. Valószínűleg vannak a listában adott részek, amelyeket
először még átgondolni is képtelen leszel. Olyan szinten önt el a borzalom,
iszony, pánik vagy félelem, hogy az agyad leblokkol tőle. Csak annyit tudsz
mondani, hogy elképzelni sem tudod, mert akkor vége a világnak. Már a
képzeletbeli szimulációtól is lehetnek fizikai tüneteid. Ismerem a fokozatokat,
hiszen kipróbáltam őket.
Tizenöt évvel ezelőtt, amikor a
segítőim intenzívebben foglalkozni kezdtek velem, akkor fogalmaztam meg feléjük
a kérést, hogy tanítsanak, mert minél többet szeretnék tudni a világ
működéséről. Visszakaptam egy kérdést, hogy hajlandó vagyok-e érte lemondani bármiről.
Lazán és meggondolatlanul válaszoltam, hogy igen, persze. Pontosítva
visszakérdeztek egy dologról. A rémülettől kihagyott a szívverésem. Megsemmisülve
vallottam be, hogy ezek szerint nem. Nem vagyok képes bármiről lemondani.
Amikor csatlakoztam az ÉlményParkhoz,
áttételesen újra felmerült ugyanaz. Először csak elvi szinten, mint egy nagy
vízválasztó. Zsibbadt az agyam és szorított a szívem, amikor először
felvetettem magamban a kérdést, és tudtam, hogy végig kell gondolnom. Első nap
még megfutamodtam. A következő napokban a szívem kikapcsolásával az agyam elkezdte
racionális vonalak mentén vizsgálni a lehetőségeket. Amikor ez már jobban ment,
elindultak a szimulációk és a párhuzamos valóságokban a próbák. Mit lépek és
hogyan viselkedem, ha a történtek során a vak sors kiszolgáltatottjának tűnök
és csak bele kell törődnöm a végeredménybe? Ennek alváltozatai generálnak-e
változásokat a hozzáállásomban? Mi történik, ha lehet választásom? Az mit
befolyásol a viselkedésemben? Végül jöttek a legaljasabb próbálkozások. Mire
lehet rákényszeríteni, ha megpróbálnak ezeken keresztül manipulálni? Mennyire
vagyok megtörhető? Mennyire itatja át a létezésemet az elhatározás vagy
mennyire felszínes? Aztán abbamaradtak ezek a futtatások és szimulációk.
Viszont két-három hónapja figyeltem egy
mágikus támadást, ami nem ellenem irányult, csak messziről ránéztem a
szituációra. Bár már ezt is megtorolták. Az alapján úgy tűnt, hogy a
próbálkozásokat hihetetlenül hitvány irányba tudják elvinni. Az volt az
érzésem, hogy neki nem csak volt vesztenivalója, de meg is fosztották tőle. Irgalmatlan
nehéz volt, de végig csinálta és felépítette önmagát újra. A támadás ereje
pedig abban az érzelmi manipulációban gyökerezett, hogy milyen árulás és
cserbenhagyás az, hogy továbblépett és végül emelt fővel felállt. Gusztustalan
volt a mocsár, ahova megpróbálták behúzni.
A félelem nem más, mint a
vesztenivalóknak való kiszolgáltatottság. Ha van mihez ragaszkodnunk, bizonytalanok,
manipulálhatók és könnyen irányíthatók vagyunk. Minél fontosabb az adott dolog,
minél erősebb az arra irányuló kötődésünk, annál jobban sebezhetők vagyunk az
adott ponton. Természetesen ezeket folyamatosan tesztelik és minden esetben
azonnal be is vetik bárki ellen.
