Az egyetlen valóság szemszögéből vajon
mi lehet nagyobb megrázkódtatás? Az, ha kiderül, mégsem egy valóság van, vagy
inkább azzal szembe nézni, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy
szimulációban élünk, mint a valóságban?
A beavatás nem más, mint az agy – és
ezen keresztül a gondolkodás, hit, lehetőség, tudás – kinyitása új, eddig
elképzelhetetlen területek felé. Mindegy, hogy ez milyen csomagolásban vagy
címkével érkezik. A fiatalabb nemzedékek jelentős része a Harry Potteren nőtt
fel. A moziban egymást érik a szuperhősös Marvel filmek. A sci-fi és fantasy
műfaj egyre szélesebb olvasóközönséget szerez magának. A virtuális valóság technológiai
fejlődése robbanásszerű. Először felfoghatatlan ötletnek tűnik a múlt átírása,
megváltoztatása a jelen és jövő szempontjából, aztán játék során begyakorolható készséggé válik. Az időhurkok, szimulációk, párhuzamosok ismerete és leképezése
a multiverzum egyre komplexebb érzékelése felé vezethet. Mindezek nagyon széles
spektrumban ható beavató eszközök, nem csupán a kevés számú kiválasztottaknak
elérhető tanítások.
A már nem annyira fiatalok biztosan
emlékeznek a Mátrix bemutatójára, hiszen az első pillanattól olyan kultuszfilm
lett, ami széles körben gyökeresen átalakította az emberek gondolkodásmódját.
Az egész világ (illetve az a fele, aki értette, miről szól a film, hiszen több
ismerősöm bevallotta annak idején, hogy fogalma sincs arról, mit látott) arról
a lehetőségről beszélt, amit az alkotók felvetettek. Ha az érzékeink által felfogható
információkat vesszük alapul, honnan tudhatjuk, hogy amit tapasztalunk az
valóság, vagy csak egy jól sikerült szimuláció? Az őszinte válasz az, hogy
sehonnan. Abszolút elképzelhető, hogy bár fogalmunk sincs róla és
rendíthetetlenül meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről, mégsem vagyunk
valóságosak.
Annak a kérdése, hogy amit felfogunk és
érzékelünk, az mennyire a valóság, már a kezdetektől foglalkoztatja a gondolkodókat.
Középiskolában a tananyag részeként mindenki megismerte Platón barlanghasonlatát. A keleti vallások egységesen azt képviselik, hogy amit
valóságnak hiszünk és nevezünk, nem más, mint egy komplex illúzió. De a nyugati
gondolkodók is eljutottak a szolipszizmushoz. Mindegyiknek az a gyökere, hogy a
saját tudatom az, ami biztosan létezik. Minden más az érzékszerveimen keresztül
beérkező információhalmaz által meghatározott dolog, amelyekről abszolút semmi
nem mondható el a tudatomtól és az érzékelésemtől függetlenül. Végső soron
tehát az egész világ nem más, mint a tudatom valamilyen szintű terméke, amit az
érzékszerveim segítségével építek fel.
Ha tényleg hajlandóak vagyunk
mindezeket fontolóra venni, elég nyugtalanító felvetések nyílnak meg. Amikor ezek
mélyére ásunk, az egész világképünk, létezésünk, hitünk tartószerkezete
megrendülhet. Mekkora a megrendülés? Milyen kérdéseket generál? Mennyit ér meg,
hogy válaszokat találjunk? Itt újra visszacsatolok a Mátrix című filmhez, mert
ezekkel kapcsolatban eldönthetjük, hogy a kék vagy a piros kapszulát választjuk-e.
Szereti magát mindenki bátor keresőként meghatározni (akik Psi oldalait
olvasgatják, azok mindenképpen), de a számok Psi méréseiben és képernyőin
pontosan megmutatják, hányan nyúltak valóban a piros bogyó felé.
Az ezeken való töprengés nem csak
sörözés közben generált jó beszélgetéseket, de filozófusok agyát is kinyitotta.
A svéd Nick Bostrom (Niklas Boström) 2003-ban publikálta korszakalkotó
tanulmányát. Az oxfordi professzor arra alapozta a felvetését, hogy az emberi
elme és a technológiai fejlődés el fog oda jutni, hogy virtuális valóságokba
lépve, a letűnt korok szereplőibe bújva, szimulációkon keresztül tudjuk
tanítani, vizsgálni, tapasztalni az emberi történelmet. A szimuláció alapvető
követelményét csupán a virtuális emberek tudata adja, tehát az alanyoknak,
elemeknek azt kell gondolniuk, hogy a szimuláció valós. Bostom 2003-ban 20%
esélyt adott annak, hogy ez igazából már meg is történt, és a jelenlegi világunk
sem más, mint egy szimuláció, ráadásul nem is az egyetlen, hiszen körülötte
számtalan párhuzamos szimuláció fut.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez
2003-ban volt, de azóta exponenciális fejlődés történt a számítástechnika és a
virtuális valóságok területén.
