Kaptam
egy szemléletes képet az előző bejegyzéssel kapcsolatban, annak nyomán egy-két
dolog eszembe jutott.
A
meditációt és a belső világ felfedezését úgy is elképzelhetjük, mint egy
csúcsára állított üres piramist, ami tele van homokkal és amelybe járatokat
próbálunk fúrni. Nagy impulzussal, pillanatnyi segítséggel vagy a véletlenek
összjátékával egész távol lévő pontokat is el lehet érni, amelyek a kapcsolódó,
kellően mély tudatszint miatt kiemelkedő élményeket adhatnak. Sajnos, amint
eltávolodik az ember ettől az élménytől, a homokba fúrt járata megsemmisül,
összenyomja a felette lévő tömeg. Egyszerűen nem tud újra visszamenni. Ilyen a tanító
nélküli meditáció. Ezzel szemben, ha valaki módszeresen nekiáll és felülről
lefelé haladva egymás után letakarítja a homokrétegeket, akkor a piramis addig
fedett, belső pontjai sorban szabaddá és bármikor megközelíthetővé válnak. Évszázados,
sokak által használt, biztos módszerek vannak arra, hogyan kell ezeket a
homokrétegeket eltávolítani és eljutni akár a piramis csúcsához. Ezt a fajta, az
adott pontot biztosan elérő meditációt egy jó tanítótól vagy mestertől kellő
kitartással bárki elsajátíthatja.
1. Nem biztos, hogy arra a csúcsra kell
eljutni. A mesterek az oda vezető utat tisztították ki, de lehet, hogy a homoksivatag
jóval nagyobb és számtalan piramis van vagy lenne még benne. Aki a csúcsnál
van, annak nyilván jó, ha minél többen munkálkodnak a hierarchia közlekedési és
energiahálózatának karbantartásán.
2. Összességében sokkal inspirálóbb,
érdekesebb és áramlóbb élményt nyújt, ha valaki a saját belső mozgatórugói,
érzése és ihlete szerint halad, mint amikor folyamatosan azon görcsöl, hogy
tökéletesen megfelel-e a felállított szabályoknak.
3. A tanító nélkül történő járatfúrásnál
is eltávolítjuk az adott mennyiségű homokot, még akkor is, ha a járat utána
beomlik. Az összes homokmennyiség lépésről lépésre ugyanúgy kevesebb lesz a
gúlában, mint amikor felülről lefelé takarítjuk.
4. Egyáltalán nem biztos, hogy az adott
járat összeomlik. Magasabb (jelen példában mélyebb) dimenziókból érkező
segítségnél vagy beavatkozásnál a fenntarthatóságon különösen nagy hangsúly van,
hiszen az adott szövetség ezen a járaton keresztül manifesztálódik.
5. A könnyebb átláthatóság érdekében
sokan önmaguktól megpróbálják az ismeretlent valamiként rendszerezni, mintákat,
ismétlődéseket, szabályokat felfedezni. Ez eredményezhet hasonló irányba fúrt
alagutakat, a járatok falának megerősítésének képességét, majd a járatok
összekapcsolását. Ami utána akár tömegközlekedésre is használható.
6. A szisztematikus, szintről szintre
haladó homoksöprögetés az agy racionális felének erőssége és késztetése. Itt
fontosak lehetnek a jól lekövethető és mindenkor alkalmazható szabályok. Az
intuitív oldala jobban szereti az ösztönös ugrásokat. Változó, hogy kiben
melyik oldal az erősebb vagy mikor melyik kér inkább szerepet.
7. Éppen ezért a tetszőleges
járatfúrások nem azt jelentik, hogy már bejáratott utakon vagy mások
próbálkozásain és tanulságain alapuló ötleteket ne fogadna valaki szívesen.
Inkább azt, hogy nem tudja elfogadni a kívülről rá tolt, „ezt így kell vagy
kellene csinálni” elvárásokat.
A
személyiség érettlenségét jelezheti, ha valaki egyáltalán nem meri egyedül csinálni. Hiányzik az önbizalom, az önállóság, az ötlet, a kreativitás. A másik
esetben pedig az illető a szíve mélyén talán tisztában van azzal, hogy az adott
beavatások nem az övéi, egyszerűen nem jogosult rájuk, csak megkapta őket, így saját
erőből, a háta mögötti hiererchia, szabály- és energiarendszer nélkül
visszakerül a kezdővonalra. Régen ők voltak a leghangosabbak, ha a rendszeren
kívüli öntörvényűek pocskondiázásáról volt szó.
