Ha
a szervezett, hierarchikusan megerősödött vallásokat nézzük, a kiemelkedő embereik
nagyjából két csoportba oszthatók: hitmagyarázók és misztikusok. Ez most
szándékosan durva megközelítés, hiszen minden hívőben ezek valamilyen arányú
keveredése érzékelhető, de általában nagyon ritka, akinél mindkettő jól
fejlett.
A
hitmagyarázók kiszolgálják az ész oldalát, míg a misztikusok a szív felől
közelítenek. Az egy-egy oldalon kiemelkedő személyek nem értik, mert nem
érthetik, így kölcsönösen lenézik egymást. Minden vallásban nagyon fontos
szerep jut a rituáléknak, a mindennapi tevékenységekre vonatkozó szabályoknak,
a vallás alaptanításainak, amelyek a külvilágot a megfelelő keretrendszerré
szabják át. Ez a hitmagyarázók fő felségterülete. A belső világba vezető
utakban az imának, lelkigyakorlatnak, elcsendesedésnek, meditációnak van jelentősége.
A misztikusok belül akarják megélni a tanítások lényegét és az istenükkel való
kapcsolatot.
Amikor
valaki elindul a befelé vezető utakon, akkor a külvilágot átmenetileg, rövidebb
vagy hosszabb időszakokra felfüggeszti, megállítja. Tulajdonképpen erre
terelget mindenkit az ÉlményPark mélyebb szintje is, tehát bizonyos nézőpontból
adódhat a kérdés, miért nem épített a már kialakult hagyományokra és fejlesztette
azokat tovább.
A
rövid válasz az, hogy a kollektív tudatok képtelenek független, egyenrangú
tényezőként elfogadni és elviselni egy rajtuk kívüli létezőt. A hosszabb válasz
néhány aspektust kicsit részletesebben érint.
Ha
valaki komolyabban akar ezzel foglalkozni, annak úgyis elkerülhetetlen a
meditáció, ezért most csak erre a szeletére összpontosítok. A lényege, hogy
félig kilépve az időből, a múltban és a jövőben való gondolati csapongásból, tisztán
csak az adott pillanattal foglalkozzon az ember. Ezen keresztül egy teljesen
más perspektívából tud rátekinteni magára és a dolgaira, valóban
megfigyelhetővé válik, mi az, ami tényleg van. Amikor a kezdőket tanítják a
különböző tradíciók meditálni, akkor a gondolataikat, érzelmeiket és testi
érzeteiket figyeltetik meg. Ezen keresztül egyben elkezdik a szellem, lélek,
test képzését is. Leegyszerűsítve pedig a tudat az a külső szemlélő, aki
figyeli mindezeket a tőle független dolgokat.
Vallási
közegben mindig adott egy alapidea, ami miatt szükséges a meditáció és ami a
célját adja. A legtöbb vallásban ezeknél a válaszoknál a fejlődés fő irányaként
felmerül az adott istenhez való közeledés és a vele történő átvitt egyesülés
kérdése. Már eleve szó sem lehet független szuverenitásról, hanem ezen
keresztül az istenük táplálása valósul meg. Igen, tudom, hogy a buddhizmusban
(ami talán a legtöbb tudást halmozta fel ebben a témában) nincs isten, a
meditáló célja, hogy megszüntessen minden szenvedést magában és függetlenné
váljon valami evilági szorítástól, ami ide láncolja, de ez a függetlenség soha
nem jelent energetikai szabadságot.
Meditálás
során rengeteg meditációs tárgyat lehet találni még akkor is, ha valaki csak
magára támaszkodik, a külvilágot pedig hanyagolja. Pl: hangsorozattal való
játék, annak hatásai, testi érzetek (mit, hol, hogyan érez, milyen, ha adott
részekre fókuszál), gondolatok és érzelmek figyelése, gondolati és
érzelemminták lekövetése, légzés figyelése (levegő útja, testrészek változása,
belépési pont fixálása). Van a meditációs tárgyaknak egy másik csoportja, ami
nem célzott megfigyelésen alapul, mint az eddigiek, hanem energiák aktiválásán.
(Néhány buddhista példa a különböző hagyományokból: guru-jóga, tonglen, phova, Csenrézi
meditáció, Tara meditáció, metta, stb.) Ezeknél jellemzően egy-egy
megvilágosodott mester energiáit kell lehívni és azzal kapcsolatban minél
odaadóbbá válni, vagy kívánt érzések adott módon történő mozgatásával lehet „tisztogatni”
és szenvedéseket enyhíteni. Egyébként ugyanezek megjelennek a többi vallásban
is, csak nem ennyire széles körűen kimunkálva. A meditációs tárgyak harmadik
nagy csoportja pedig az adott tanokon való „töprengés”, a tanulónak a helyes
szemlélet magába olvasztása és azok belső kapcsolatainak felismerése.
A
független fejlődés már ott lehetetlenné válik, hogy a megfelelő tanokat
mindenkinek magáévá kell tenni, mert azon alapul minden. Ez a rendszer egy gondolati-érzelmi
keretet ad, amiből képtelenség kitörni, hiszen mindenki azt élheti meg, amit
tud és hisz a világról. A meditáló előtt lépésről lépésre feltárul az a
valóság, amit megtanítanak neki, így a tapasztalatai teljesen természetesen
visszaigazolják a hitét. Fogalma sincs, hogy a vallástól függetlenül mit
érzékelhetne, hiszen a megismerő tudat egy kibetonozott kényszerpályán mozog.
Ez az egyén egyik legfontosabb befűzése a kollektív tudat testébe.
De
a második meditációs csokor, az energiák aktiválása is az ember energetikai
bekebelezését jelenti. Azáltal, hogy lehívja az adott mesterek, magasabb
dimenziószintű lények energiáját, automatikusan a hálózati áramlás része lesz. Szabadon
hozzáfér ezekhez az energiaportokhoz, de cserébe az ő energiái is a közösbe
mennek. A legtöbbször ezek az invokált, magasabb dimenziójú lények a hit által
teremtett, nagyobb léptékű, megszemélyesített szimbólumok. Ugyanúgy
energiaraktárként és segédszoftverként (különböző komplexitású appokként) működnek,
mint pl. a gyógyításokhoz, tisztításokhoz, utaztatásokhoz, stb. használt
különböző jelek. Az energiák hozzáférhetők és lehívhatók, de a használók „saját”
energiájából folyamatosan visszatöltésre is kerül, hiszen egyetlen komplex
létezőként igyekszik magába olvasztani minden tudatot, egyszerűen saját magának
tekinti őket. Ezen a ponton teljesen mindegy, hogy az adott kollektív rendszer csúcsán
a hívek által „alulról épített” entitásról vagy felülről alulra vetülő, „leszálló”
lényről van szó, mert az energetikai
hatásmechanizmus szinte ugyanaz. Egyébként a témáról szórakoztatva tanít Neil
Gaiman: Amerikai istenek című regénye. Bár 15-20 éve olvastam, de úgy
emlékszem, sokat nyertem belőle.
Megint
csak oda jutottam, hogy a függetlenség segíti az igazi valóság megismerését. Ennek
érdekében pedig a kezdőknek az a meditációs csokor marad, amikor a dolgok
puszta megfigyelésével dolgozik valaki. Ez már önmagában hosszú évek megismerési
feladatát jelenti. A kérdés csak az, mit csinál a meditáló, amikor olyan
területekre téved és olyan behatások érik, amelyeket előzetesen el sem tud
képzelni.
